#Gulyás Gergely





Már százezer menekült miatt állunk készenlétben
 

Már százezer menekült miatt állunk készenlétben

A kormány éppen most demonstrálja, hogy konkrét veszélyre vonatkozó információ hiányában, csupán a biztonság kedvéért is simán válsághelyzetet hirdet, miközben a Fidesz ismét elővette annak az alkotmánymódosításnak az ötletét, amelyre hivatkozva lényegében bármilyen indokkal terrorvészhelyzetet hirdethetne.

hvg.hu hvg.hu



Törvénybe foglalt káosz miatt szív az MSZP
 

Törvénybe foglalt káosz miatt szív az MSZP

Az MSZP-sek ellen ezúttal kigyúrt kopaszokat vetettek be, hogy ne tudják beadni a vasárnapi boltzárról szóló népszavazási kérdésüket. Szerintük a Fidesz áll a háttérben, a fideszesek viszont mossák kezeiket. A szabályozás azonban biztosan tragikus, mint a mellékelt ábra is mutatta.

Kálmán Attila Kálmán Attila

Gulyás Gergely: Semmi közünk az egészhez
 

Gulyás Gergely: Semmi közünk az egészhez

Gulyás Gergely fideszes frakcióvezető-helyettes azt állítja, hogy pártja nem érintett az Nemzeti Választási Irodánál kialakult helyzetben. Balog Zoltán Emmi-miniszter azt mondja, felháborító, ami történt.

hvg.hu hvg.hu


A Fidesz szavazási kudarcra készül
 

A Fidesz szavazási kudarcra készül

Annak ellenére, hogy megmenekülne a sajtó a szerkesztőségekbe ültethető nemzetbiztonsági ügynököktől, a kormánypárt arra készül, hogy mégis leszavazzák a javaslatát. A törvénnyel a távközlési cégekhez és postai szolgáltatókhoz ültetné be a kormány a fedett ügynökeit, de a törvényalkotási javaslat egy tudatosnak tűnő hibát ültetne a szövegbe.

hvg.hu hvg.hu


Rosszul lett a Fidesz alelnöke a TV2-től
 

Rosszul lett a Fidesz alelnöke a TV2-től

Még a Fidesz alelnöke is rosszul lett attól a riporttól, ami Spéder Zoltánról ment le a Tényekben paparazzi fotókkal és az üzletember életének luxuskörülményeiről szóló hangulatelemekkel. Gulyás Gergely a Heti Válasznak adott interjújában hozzátette, hogy ettől függetlenül Spédernek számot kell adnia.

hvg.hu hvg.hu



Videó: Így futamodtak meg a kormány szoborállítói
 

Videó: Így futamodtak meg a kormány szoborállítói

A magyar történelemről vitatkoztak össze a megjelentek Donáth György két világháború közti antiszemita politikus IX. kerületbe tervezett szobrának avatásán. A vitázók végül összeakaszkodtak, rendőrsorfallal kellett őket szétválasztani, Gulyás Gergely Fidesz-alelnök azt ígérte, azért a szobrot később fel fogják avatni. Videó.

hvg.hu hvg.hu




Tóbiás József üzent a családját gyalázó cikkel kapcsolatban
 

Tóbiás József üzent a családját gyalázó cikkel kapcsolatban

Az MSZP elnöke megtette a jogi lépéseket a 888.hu cikkével kapcsolatban, amelyben maszturbációs segédeszköznek nevezték a feleségét, és a névtelen szerző a lányukat is belekeverte a család gyalázásába. Tóbiás József a Facebookon köszönetet mondott azoknak, akik kiálltak mellettük. A 888.hu-t és az internetes oldal főszerkesztőjét, G. Fodor Gábort a cikk megjelenése óta több vezető fideszes politikus kritizálta, sőt, még Bayer Zsolt is elítélte az írás miatt.

hvg.hu hvg.hu